Hogyan légy valóban pozitív? “Tisztázzuk az alapfogalmakat” – rovat II.



 
 
 
 
 
 
 
 

 

Újra meg újra hallom a dorgálást – különösen az úgynevezett spirituális, ezoterikus emberektől- hogy negatív vagyok.

 

Pozitívnak lenni. Mit jelent ez?


 Először is vessünk egy pillantást arra, hogy mit NEM jelent.


Nem jelenti azt, hogy

  • nem fejezed ki az érzéseidet, ha azok “negatívak”
  • nem veszed tudomásul / nem ismered el, mi is az épp aktuális, valódi probléma 
  • mosolyogsz akkor is, ha tele vagy rossz érzésekkel és úgy cselekszel, mintha boldog lennél / tetteted a vidámságot  
  • alábecsülöd az esetleges veszélyt


(Itt meg kell jegyezni, hogy vannak olyan esetek, amikor azáltal, hogy egyszerűen félretesszük a problémát és nem foglalkozunk vele addig, míg nem tudjuk, mit kell tenni, megoldás lehet. Olyan is van, hogy a baj megoldódik “magától” illetve attól, hogy nem foglalkozunk vele, inkább nevetünk egyet. De ez a ritkább eset.)

 

Most nézzük, mit jelent valójában az, hogy “pozitívnak lenni”:

 

Ahogy Bruce Lee mondta egyszer: “ha megérted a problémát, féligBruceLee (1) már meg is oldottad!”

Tehát valóban pozitívnak lenni azt jelenti, hogy 

  • Megérted a problémát (általában ez időt, utánanézést, némi kutatást igényel és néha sokkal több erőfeszítést, mint szeretnéd…)
  • Tudomásul veszed a helyzetet, de emlékezteted magad, hogy képes vagy megoldani
  • Ha épp nincs lehetőséged / képességed megoldani, tudatosítod, hogy tudsz segítséget kérni és végül megtalálni a megoldást
  • Ismered és alapul veszed a tényt, hogy minden problémára, kihívásra van megoldás (tudd: mindig van 1000 módja a megoldásnak, de jó, ha észreveszünk abból 2-t, 3-at, egyszerűen azért, mert nem tanítottak minket az agyunk hatalmas potenciálját kihasználni) 
  • Megkönnyíted a saját dolgodat azzal, hogy ha lehet, “probléma” helyett inkább azt mondod: “lecke” vagy “kihívás”

 

 Pozitívnak lenni az emberi kapcsolatokban azt jelenti, hogy pozitív módon odafigyelsz másokra és mindent megteszel, hogy megértsd őket, beleértve azt, hogy tudomásul veszed: még ha mindenki a tőle telhető legjobbat teszi is, akkor is az emberi kapcsolatok alapvető természete, hogy tele vannak félreértésekkel. Ennek tudása az első és legfontosabb lépés a zűrzavar megszüntetéséhez!<<< 


Mindent összevetve a “pozitívnak lenni” jelentése nagyon is közel áll ahhoz, amit úgy hívunk: JÓZAN ÉSZ. Úgyszintén nagyon közel áll ahhoz, amit úgy hívunk: szeretet, életteliség és megértés. 😉

 

Ha egyedül nem megy, kérd a life coach segítségét a judit.rightquestion@gmail.com címen!

 

Comments are closed