Honnan tudhatod meg, hogy lelkileg manipulálnak?



 
 
 
 

  Egyszerű: nagyjából, ha ebben a világban élsz, akkor tudhatod, hogy manipulálnak.

Hacsak nem tartozol azon igen, igen kevesek közé, akik nagyon kemény munkával mélyre hatoltak ezügyben és felszámolták a tudatukat befolyásoló manipulatív hatásokat, akkor egy manipulált állapotban éled az életed és kész. Ez van sajnos!

 

 

 
Tudom, ez úgy hangzik, mintha az ember ilyenkor valami elit klubról beszélne… Nos, én komolyan nagyon szeretném, ha elmondhatnám, hogy jó sokan felszámolták már ezeket a hatásokat, de ha most ezt mondanám, akkor hazudnék! Az emberek 99%-ának fogalma sincs manipulált állapotáról. Úgyhogy vegyük a fáradságot és először is vegyük észre, azután pedig dolgozzunk rajta, hogy ismét igazi önmagunk legyünk, elnyomó hatásoktól megszabadulva, rendben? ;-)

Nagyon örülök annak, amikor végre, hébe-hóba hallok embereket hasonlóan beszélni bizonyos dolgokról, ahogy én teszem. Most felfedeztem magamnak, vagy mondjuk inkább úgy: újra felfedeztem Arun Nectar tanításait, azt kell mondanom, sok szempontból nagy áldás számunkra az ő jelenléte. Nem értek egyet vele mindenben, de ajánlom nektek szeretettel, bízva abban, hogy el tudjátok dönteni, hogy mit jó megtanulnotok tőle és mit nem. Most idézni fogok tőle egy csomót és egy előadását is megtaláljátok itt lentebb. Az idézeteket kicsit átírtam, 55mivel egyrészt zavar a magázó stílus, meg több más okból is, de természetesen megadom a forrást, úgyhogy ha úgy tetszik, az eredetit is bármikor elolvashatjátok, sőt ajánlom is, és az előadást pedig mindenképpen hallgassátok meg!

Nagyon tetszik például az, hogy a pozitív gondolkodásról is hasonlóan beszél, ahogy én. Volt nekem is néhány ilyen írásom, pl ez itt<<< meg ez itt<<<

Nagyon örülök annak is, hogy beszél arról is, hogy nem helyes (finoman szólva) büntetést alkalmazni, bármilyen gyógyító vagy spirituális rendszerben, ha valamit a rendszer tagja, résztvevője nem úgy csinál, ahogy a mestere mondja. Ez egyszerűen nevetséges, a szellemi törvényeket teljesen figyelmen kívül hagyja – mégis működő gyakorlat! Magyarországon is, MA! Szomorú! Én hozzátenném azt is, hogy ez feketemágia. “Lefogadom”, hogy kedves olvasóim tudnak is példát mondani erre, hogy hol, mely közösségekben alkalmaznak büntetést (nevezzük nevén: feketemágiát!), ha a tag illetve tanítvány nem követi a mester utasításait! És ezt még ráadásul spirituálisnak nevezik! :-(

Arun ugyancsak beszél a kommunikációs problémákról. Örömmel hallottam például, hogy gyakorlatilag ugyanazt állítja, amit én: hogy az emberi kapcsolatok tele vannak félreértésekkel, KIVÉTEL NÉLKÜL MINDEGYIK (hacsak nem dolgoznak rajta nagyon tudatosan, hogy valóban értsék egymást, és ez megint csak az emebrek kb 1%-a se!) és az emberek egyszerűen nem értik egymást, csak félre, állandóan. Botrányos kijelentés, mégis ragaszkodom hozzá évek óta, hogy ez így van, nem véletlenül. És lám, van a tanítók között más is, aki ugyanezt állítja. De állít még mást is… Lássuk:

“MINDEN megvilágosodott mestert félreértenek a történelem során. Ebben a korban is, és régen is félreértették őket.
Nem csoda. A mesterek mondták keleten is, hogy ez azért ennyire durva, mert mi, emberek egymást nem értjük – hétköznapi emberek sem tudják egymást megérteni a kommunikációjukban. Akkor meg egy felébredett mester hogy tudná már megértetni, hogy mi az, amit átél vagy mire akarja felhívni a figyelmet?
Általában akkor, amikor eltorzulnak a felébredett mester mondásai, példabeszédei, felismeréseiről alkotott művészeti alkotásai vagy útmutatásai a mester fizikai testének halála után, akkor a hétköznapi elme szépen lerántja a maga tudatossági szintjére a dolgokat, és ilyenkor alakítják át a mester mondanivalóját egy elbutítottabb változatba.”

És most részletek egy cikkéből:

HOGYAN SZABADULJ FEL A MANIPULÁCIÓ ALÓL VÉGLEG?

Aki emberek testét károsítja meg, az börtönt kap, elítélik az emberek és a hírügynökségek. Aki emberek lelkét teszi tönkre, és manipulálja a tudatukat, az pedig luxusvillát teljes gépparkkal és szolgáló személyzettel egy trópusi elit helyen. A média, a sajtó alázatosan kiszolgálja őket, az emebrek pedig a mai kor isteneiként tekintenek ezekre a bensőnket lemészároló gazfickókra.

Hogy élte túl az emberi egyed a szegénységet és a háborúkat?

Úgy, hogy azt érezte, érvényesülnie kell, és olyan belátásokra jutott, hogy ehhez a fizikai erőnél fontosabb számára a lelki kihasználás a hatékonyabb érvényesüléshez, így még harcolnia sem szükséges.
Kialakultak ágazatok, korábban még a fekete mágia (lelki befolyásolás) területéhez tartozott, jelen korban pedig a pszichológia árulja könyvekben teljesen ugyan ezeket a módszereket üzleti és párkeresés tananyagként is. (Pua, Ügyfélszerzés, Lezárás, Meggyőzés Technikák) Megdöbbentő? A fekete mágia ezen oldala nem a hókusz pókusz varázslatokról, hanem a kijelölt egyén tudatának beszűkítéséről, befolyásolásáról, hatáskeltéséről szól, hogy a kontroll a mi kezünkben legyen a másik pszichéje és annak működési folyamatai felett. Ha tudnád még, hogy mennyi mindent uralnak olyan fekete mágiából származó tanokkal a társadalomban, akkor lehetséges, hogy többé emberek közé sem mernél bemenni. Ne kezdj el azonban rettegni most ezektől a dolgoktól, mert el kell, hogy áruljam, már gyerekkorodtól fogva manipulálnak. Akik manipuláltak, ők ezt nem direkt tették, ők sincsenek tudatában annak, hogy mit tesznek. Eltelt Jézus Krisztus keresztre feszítésével fémjelzett jelmondata óta több, mint 2000 év, és még az embergyerek azóta sem tudja, hogy mit tesz. “Bocsáss meg nekik urunk, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek”. Elmondhatja ezt minden felébredett, vagy tudatos létező is az embereket tekintve, persze mindenki a saját szimbólum és vallási rendszerével, nyelvezetével.

Kik ültették el a manipulálás magvait Benned?

Nem szívesen játszom számodra az ördög ügyvédje szerepét, mert nem a zaklatás a célom, mindazonáltal az igazságon nem változtat semmit, hogy legelőször téged, az ártatlan gyermeki szívedet a szüleid, a vallási nManipeveltetésed, és a társadalom szennyezte be. Ideológiák, hitrendszerek, kőkemény bűntudatkeltés lelkiismeret furdalás néven. Amit jelenleg a marketing szakma művel a nagyon precíz és statisztikailag letesztelt eszközeivel, az kutya füle ahhoz képest, amilyen dózisokat Te a születésedtől fogva kaptál. Egy mentális börtön lett a jussod. Lelkiismeretnek nevezik, és valójában ez egy lelkiismeretlenség.
Ez nem a belső hangod, hanem a bűntudatod! (Nagy különbség – Judit megjegyzése) (Ami szándékosan van elvetve a létezésed termőföldjében, úgy, miként a rothadó romlandó bomlott döglődő hal megmérgezi egy egészséges tóban a többi egészséges halat.)

Ahogy a marha retteg elhagyni a karámot (Arun szerint legalábbis; szerintem nem – Judit megjegyzése), úgy az emberi létező is zaklatásnak veszi azt, amikor valaki a szabadság lehetőségéről beszél. Fenyegetésnek minősül a szemében az ilyen ember.Gurdjieff, a nagy szaktekintélyű félig örmény, félig görög misztikus azt mondta, hogy ahhoz, hogy tudjon dolgozni a lelkén, a tudatán, szükséges tudatában lennie annak, hogy börtönben van, hogy egy rab állapot uralkodik Rajtad folyamatosan. Ahhoz, hogy szökni tudj a börtönből, szökési tervre van szükséged és jól jön pár rabtárs. Mi folyik jelenleg a spiritualitás és ezotéria területén? Nem a börtönből kínálnak megoldást a szökésre, hogy a tudatod felszabaduljon, hogy többé ne kitenyésztett hús légy a piacon, akit energetikailag és minden egyéb más módon megzabáljon a rendszer. Azt kínálják neked, hogy miként díszítsd fel a celládat, arról pedig sejtésed sincs, hogy a saját programozott elméd börtönében tart.


“A barátaink közel állnak hozzánk, az ellenségünk még közelebb.”

 

Ez a nagyszerű idézet Guy Ritchie Revolver című filmjében is felcseng. Ellenségünk a mi saját egónk, a programjaival, ami elhiteti magáról azt, hogy mi ő vagyunk. Ural téged, ugráltat és szolgát csinál belőled. Elnyom és meggátol abban, hogy a lelked cselekedjen, bűnbánás és frusztráció nélkül, teljesen jólesően szabadon. Soha nem vagy biztos magadban, és ez nem a gyermeki ártatlanság bizonytalanságának áldása, mert az egy bölcs minőség, egy intuitív minőség. Ez a mocsár börtön rákfene, ami belső hangként hiteti el veled, hogy miket kell tenni, mi a helyes és mi a helytelen. Ha valami emberi természettel ellenkezőt teszel, akkor pedig rögtön bűnösnek ítél és szorongást idéz elő a pszichédben. Ezt a hangot annyit hallottad már gyerekkorodtól fogva, hogy azt hiszed, ez a saját hangod, ami benned gondolkodik. Pedig nem az. Ezek a szüleid, tanáraid, papjaid, média sztárjaid és sajtótermékek hangjai, amik ott élnek benned és irányítják minden tettedet. Tégy egy kísérletet, fogj egy mikrofont és 5 percen keresztül mondd azt, ami csak eszedbe jut. Meg fogsz döbbenni, mert összefüggéstelen butaságok össze vissza áthaladnak majd rajtad gondolatként. Ugyebár a fájdalmas érzelmek sem maradnak el, és a mindenféle elvont emlékképek megjelenése sem. Ez a te úgymond nagy mestered, valójában még csak nem is halvány árnyéka a valódi önmagadnak. Ez a tudatalattidba programozott gépezet, ami szorongó elnyomottat, vagy pedig életet megelégelt vadállatot csinál előbb utóbb a lelked mélyén. El van terelve és le van kötve a figyelmed a valóban lényeges dolgok elől!Mielőtt úgy érzed, hogy rád hoztam a frászt, fontos tudnod, hogy létezik megoldás arra, hogy felszabadítsd magad a manipuláció alól. Méghozzá úgy, hogy megfigyeled a manipulált folyamataidat saját magadban.

 

Honnan tudhatod meg, hogy MANIPULÁLNAK lelkileg?Erről szól a valódi meditáció, tanúskodó éber könnyed jelenlét. Ez a nyugati ember számára kezdetben nagyon nehéz, mert fogalma sincs arról, hogy miként figyelje és vegye szemügyre saját magát. Nem könnyű, mégis hatékony és működőképes az, ha elkezdesz saját magaddal kísérletezni.Van, akinek a mozgásos módszerek jönnek be és van, akinek a passzív dolgok, csak ülve. Amikor önmagadon kísérleteket végzel azért, hogy felszabadítsd az erődet, a tudatod képességeit és jelenlétét, ezt önfeltárásnak nevezzük. Feltárod a belső mélységeidet. Lebontod ezáltal korlátaidat. Ez pedig a lehető legnagyobb ajándék és áldás, amit adhatsz az Univerzumnak, hogy az megkapja a TE kiteljesedett, eredeti létezésedet.

A meditációt nem sikerben mérik, nem teljesítményorientált folyamat. A gyermeki létezésedhez van köze, hatalmas érettséggel és kozmikus intelligenciával párosulva. Nyugati fejjel ez nagyon irreálisnak tűnik, hallatlannak, félelmetesnek, elvontnak, mert az elmédet arra programozták, hogy folyamatosan védje meg a szenvedésedet, valamint annak fenntartó gépezeteit a pszichédben, és egy csepp örömöt se engedjen neked. Nem arról van szó, hogy utálnod kellene az elmédet, épp ellenkezőleg, megértened és feltárnod szükséges, és túllépned a vele való azonosuláson, hogy ne csináljon egyéniségedből udvari bolond majomparádé rabszolgát. Ha már többé nem vagy a rabszolgája a programjaidnak, akkor megszületik a tudatodon keresztül a mester. A lelki fejlődésed elengedhetetlen része az, hogy tudatában légy annak, hogy mentálisan börtönben vagy, ezt tudatosítva, ha észreveszed, akkor rájössz, hogy onnan szöknöd kell! Nem élhetik le a hangok a fejedben az életedet helyetted. Több ezer éve mindenkinél ez történik a megszokott sémák szerint, sok vallás, sok ellentettel, és nézd csak meg, milyen nyomor tanyát csináltunk ebből a csodálatos bolygóból!”

At eredeti írás itt: http://bit.ly/1Q4eHsw
A meghallgatandó tanítás pedig itt: 

 

Comments are closed